Ugrás a tartalomra

MEGGYŐZŐDÉSBŐL, HITBŐL CSERKÉSZNEK LENNI

 

írta: Szabó Éva

újságíró, ügyvezető igazgató, Örly Múzeum a Magyar Kultúráért, Berkeley, CA

 

A Los Angeles-i 8-as számú Juliánusz Barát fiúcserkészcsapat idén, november elején, különleges eseményt ünnepelt: fennállásának 65. évfordulóját. A jubileumi cserkészvacsorán 80 résztvevő gyűlt össze, hogy együtt emlékezzenek meg a csapat évtizedes munkájáról és közösségépítő tevékenységéről. Az est során a fiatalok színvonalas műsorral készültek, amely hűen tükrözte a csapat értékeit és elkötelezettségét a magyar kultúra és hagyományok megőrzése iránt.

Az ünnep fénypontját négy új cserkész tag beavatása jelentette. A cserkészet felé évek óta elkötelezett Kovács Erika és Attila, Szabó Éva (e sorok írója), valamint Baki Józsi – akik a diaszpórában a magyar kultúra népszerűsítése és a közösségi élet megtartása iránti elhivatottságukról ismertek – ünnepélyes és megható körülmények között tették le cserkészesküjüket. Az eskü letétele után megkapták cserkész nyakkendőjüket, majd a jelenlévő cserkészek egyenként gratuláltak nekik, és testvérükké fogadták őket. 

Az este nem csupán a múlt tiszteletéről, hanem a jövő ígéretéről is szólt, melyet a csapat tagjai kivétel nélkül éltetnek tovább. Az új cserkészek befogadása különleges pillanatokat ajándékozott mindenkinek, és emlékeztetett arra, hogy a cserkészet alapértékei – hit, szeretet, közösségi szellem – olyan erők, amelyek generációkon átívelve is összekötik a magyar közösséget.

A cserkészet elköteleződés és közösségi felelősségvállalás, amelyet a tíz cserkésztörvény zár keretbe. Ezek az alapelvek nem csupán szabályok, hanem egy olyan életmód alapjai, amelyek a becsületességet, a segítőkészséget és a tisztaságot hangsúlyozzák. A törvények szerint a cserkész egyenes lelkű, hűséges, testben és lélekben tiszta, és a közösség hasznos tagjaként éli mindennapjait. 

Cserkészet Los Angeles szívében

A 8-as számú Juliánusz Barát Cserkészcsapat és a 49-es számú Árpádházi Boldog Erzsébet lánycserkészcsapat több évtizede működik a Los Angeles-i magyar közösség szolgálatában. Céljuk, hogy a diaszpórában élő magyar fiatalok ápolják kultúrájukat, nyelvüket, és értékeiket, mindeközben szoros baráti és közösségi kapcsolatokat alakítanak ki. A csapatok rendszeresen szerveznek közösségi eseményeket, mint például cserkészbálokat és vacsorákat, ahol a résztvevők átélhetik és továbbadhatják magyar gyökereiket. Emellett a fiatalok cserkészfoglalkozásokon, táborokban és kirándulásokon is részt vesznek, ahol a közösségi kapcsolatok elmélyülnek, és a cserkésztudás gyakorlati alkalmazása válik lehetővé.

Árpádházi Boldog Erzsébet nyomdokain

A 49-es számú lánycserkészcsapat névadója, Árpádházi Boldog Erzsébet, a szeretet és önzetlenség példaképe. Erzsébet, II. András magyar király lánya, a jószívűség és a közösség iránti elkötelezettség révén vált legendássá. A cserkészcsapatok számára példája arra emlékeztet, hogy a szeretet és az alázat olyan erények, amelyek életünk mindennapjaiban is követhetők. Erzsébet története megtestesíti mindazt az értéket – jótékonykodás, irgalmasság, hit és közösségi szellem –, amit a cserkészek is magukénak vallanak.

Közösség és együttműködés a diaszpórában

A Los Angeles-i cserkészcsapatok nemcsak saját körükben, hanem a helyi magyar közösségben is fontos szerepet töltenek be. A 8-as, 17-es és 49-es cserkészcsapatok együtt vesznek részt nemzeti ünnepeken, vallási eseményeken és jótékonysági rendezvényeken, így hozzájárulva a helyi magyarok összetartásához és identitásának megőrzéséhez. Ezek az alkalmak lehetőséget nyújtanak a fiataloknak, hogy mélyebben megismerjék magyar történelmüket és hagyományaikat. Hivatásuk túlmutat a hétköznapi közösségi munkán: a hit és az erkölcs példaképeivé válva, továbbra is elkötelezetten kell őrizzék és adják tovább magyar identitásukat és értékeiket a következő generációknak.

 

A fiúcsapat vezetője Kass Pál, a 49-es számú Árpádházi Boldog Erzsébet lánycserkészcsapat vezetőjével Balog-Sipos Évával együtt fáradtságot nem ismerve dolgozik azon, hogy a cserkészet révén a fiatalok megismerjék és megőrizzék magyar gyökereiket. Egyik szép, szívmelengető hagyományuk, hogy a vacsora befejeztével egy nagy kört formálva, jelképes tábortűz mellett, éjszakába nyúlóan népdalokat énekelnek.