TEMPLOMSZENTELŐ, MEGEMLÉKEZŐ, KULTURÁLIS KÖZPONT AVATÓ HÁRMAS ÜNNEP A SAN FRANCISCÓ ÖBÖL-KÖRNYÉKI MAGYAROK KÖRÉBEN

írta: Szabó Éva

„Gyertek ünnepeljünk, gyertek örvendezzünk!” Ft. Lizik Zoltán püspök, igehirdetésében így hívta az egybegyűlteket, 2024 október 19-én, a San Franciscó és Környéke Magyar Református Egyház templomszentelő istentiszteletén. „Nem csupán a templomért imádkozunk, a templomban megjelenő hívekért is imádkozunk.” – folytatta, miközben körbenézett a 73 éves magyar református egyházi közösségen, amely hihetetlen erőfeszítéssel és nagy összefogással válhatott újra templomépítő gyülekezetté az amerikai diaszpórában, élén lelkipásztorával Magyari-Köpe Gáborral és világi vezetőjével, azaz főgondnokával Göde Zoltánnal.

„Negyven évnek kellett eltelnie, de megvalósult” - mondta Nt. Magyari-Köpe Gábor lelkipásztor, arra utalva, hogy az Öböl környéki magyarságnak végre, nemcsak saját, új temploma, de újra Magyar Háza, egyházi fenntartás alatt álló kulturális központja is lehet.

A gondviselés kegyelméből, a közös örömben osztozó, jelenlévő szolgatársai, barátai közül négyen, ugyanazokat a padokat koptatták a Kolozsvári Protestáns Teológián: - Nt. Ágoston-Palkó Attila esperes, Nt. Jakabffy Zsolt lelkipásztor, Korcs Júlia és Molnár Lehel, akárcsak Magyari-Köpe Gábor, a nagyhírű teológiát tekinthetik almamáterüknek.

Az ünnepi istentiszteleten a jelenlévő egyházi méltóságok, köztük Nt. Nagy Bálint lelkipásztor és T. Demeter Zsolt teológus, egyházkerületi főgondnok is, közös szolgálatot mutattak be. A templomot Nt. Németh Maurus atya, OSB is megáldotta.

Majd az 1956. október 23-i megemlékezés vette kezdetét, amelynek ünnepi szónoka az egészen frissen hivatalába lépett Gróf István, Los Angeles-i főkonzul volt. Beszédében kiemelte, hogy „az 56-os szabadságharcosok áldozata akkor nyerhet értelmet, ha megéljük és megőrizzük szabadságunkat, de rossz vitáinkat magunk mögött hagyva, együtt és tiszta szívvel cselekszünk.” Magánemberi és főkonzuli hitvallása nyitott fülekre és szívekre talált, annál is inkább, mert a közösségi összefogást méltatta, amely az új templom és új kulturális központ meglétét lehetővé tette. Később kitért a több mint ezeréves magyar nemzet templomépítő voltára, és arra az örök igazságra, hogy „Először

mi alakítjuk az épületeinket, hogy aztán azok alakítsanak bennünket.” Gratulációjában kifejezte, hogy a jelenlévő közösség láthatóan hisz a saját jövőjében, akkor amikor a világ egy része kulturális és civilizációs zavarban van „feladja hagyományait, örökségét.” A magyarok ezzel szemben, nem akarnak letérni arról az ösvényről, amelyen ezer éve járnak, hiszen tudják, hogy keresztény mivoltuk a megmaradás lehetősége, a jövőbe vetett hit reménysége.

Az elhangzott főkonzuli beszédet Zalai György zongorajátéka, majd a gyülekezet aktív tagjaként ismert Fischer Judit éneke, aki egy kevésbé ismert Erdélyi fogolydalt adott elő, szállította tovább a légben és zárta be a jelenlévők szívébe.

Cserkészek szavaltak (Bajkó-Király Patrick, Fábry-Asztalos Szilvia, Kökény Szimóna, Lang Nathan és Magyari-Köpe Norbert), Egyedi Attila gitározott és énekelt, a diaszpóra regionális elnöke Pataki Ildikó, „Noteszlapok, 1956” (Örkény István) részleteket olvasott fel. A Magyar Szabadságharcos Rádió utolsó segélykérésének hagyományos bejátszása után, közös imával, majd a himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés az új református templomban.

Az új Magyar Kulturális Központ felavatása ezután következett. Ronyai-Harris Ildikó, elnöki minőségében köszöntötte a jelenlévőket, és vázolta fel a Kulturális Központ reményteljes funkcióját a jövőben. Majd Göde Zoltánt szólította, akinek határtalan önfeláldozása nélkül „mindez nem lett volna lehetséges” mondta. Göde Zoli, ahogyan ismerősei szólítják, elmesélte vízióját a helyről, hogyan újították fel és a további tennivalókra kitérve ecsetelte, hogy nem lehet, nem szabad hátradőlni a továbbiakban sem. A névtábla leleplezése után, állófogadás vette kezdetét, amelyet Balogh L. Endre tárogatójának hangja töltött be (Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország!), az Eszterlánc Népi Együttes Rábaközi táncokat mutatott be, a két KCSP-s, Dajka Ilka és Bolgovics Gergő pedig Dél-alföldi táncokat.

A meghitt, egész délutánt átszövő, sok önkéntes munkával megvalósított hármas ünnep minden résztvevője érezte történelmi súlyát a napnak, a megvalósításnak. Ugyanakkor tudatában van annak is, hogy ez nem végállomás, ez kezdet, és amit épít gyermekeinek építi, a jövő generációinak, ahogyan templomépítő ősei is tették a múlt század elején. Keresztény hagyományokat éltető, megtartó, erősítő, élettel, közösséggel megtöltő épületeket, református egyházat. Soli Deo Gloria!