Gorjanac Szilvia Csúzáról, a Drávaszögből származik. Szilvi nyerte a 2025-ben először megrendezett Kapocs Világjátékot, így kulturális nagykövetként egy évig ő képviseli a világ magyarságát a Kapocs rendezvényein és egyéb megjelenésein.
A Kapocs – a magyar fiatalok világjátéka – programmal az irodalomtanárom révén találkoztam. Azonnal megszólított az a lehetőség, hogy a világ különböző pontjain élő magyar fiatalokkal ismerkedhetek meg.
A versenyen való részvételre elsősorban a fejlődés iránti vágy és a kíváncsiság motivált. Szerettem volna új embereket megismerni, és egy nemzetközi térben képviselni a közösségemet. Bár a verseny során akadtak kihívások, ezek inkább megerősítettek. Megtanultam, hogy a bizonytalanság a fejlődés természetes része.
Amikor kimondták a nevemet győztesként, óriási örömöt és hálát éreztem. Olyan sikerként éltem meg, amely nemcsak az enyém, hanem a családom és a közösségem támogatásának közös eredménye is. Úgy gondolom, hogy a kitartás és a tanulásra, valamint az együttműködésre való nyitottság segített leginkább a sikerhez.
A program során különösen emlékezetes maradt számomra az a felismerés, hogy a különböző országokból érkező fiatalok mennyi közös élményt és értéket hordoznak. Ez az élmény emberileg és szakmailag is formált: magabiztosabbá és nyitottabbá tett, és új célokat adott.
A „kapocs” szó a program után számomra élő kapcsolatot jelent emberek, közösségek és kultúrák között. Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom, mit adott nekem a Kapocs, azt mondanám: önbizalmat és egy határokon átívelő közösséget.
Kövess minket online:
Facebook: https://www.facebook.com/kapocsjatek/?locale=hu_HU
Honlap: https://kapocsjatek.hu/a-jatekrol/kapocs-magyar-fiatalok-vilagjateka/
A Kapocs-történetek korábbi cikkei az alábbi linken érhetőek el: