Busánszky Máté Vezekényből, Szlovákiából származik. Máté a 2026-ban először megrendezett Kapocs Világjáték nagykövetének a helyettese, és a Közösség Fénye Díj díjazottja, amit azért kapott, mert a játék keretében Bogyiszlón töltött hét során ő formálta a legerősebben a közösséget, amiben részt vett: összekötött embereket, hidat épített kultúrák és generációk között, és jelenlétével másokat is felemelt.
Szlovákiában, Mátyusföldön, Vezekényen élek. Egy kis településről érkezem, de nagy tervekkel. Idén leszek 20 éves, most zárom a középiskolai tanulmányaimat, és szeptembertől politikatudományokat kezdek tanulni. Tudatosan készülök arra, hogy közéleti pályán dolgozzak. Azoknak, akik most hallanak rólam először, azt üzenem: ez még csak a kezdet.
Szlovákiai magyar közegben nőttem fel, ami egyszerre jelentett kihívást és lehetőséget. Kisebbségben élni nem mindig könnyű, de megtanít arra, hogy az identitás nem adottság, hanem felelősség is. A mi közösségünket az összetartás tartja életben. A nehézségek valósak, de nem meghatározóak, ha van bennünk akarat a változtatásra.
Nem tudom egyetlen pillanathoz kötni, mikor éreztem először igazán, hogy a magyarságom fontos része az identitásomnak, mert számomra ez természetes közeg volt. Magyar anyanyelven nőttem fel, magyar intézményekben tanultam, magyar kultúrában éltem. Talán most, amikor a világ egyre polarizáltabb, és az identitás kérdése konfliktusok forrásává válik, érzem igazán, mennyire fontos megőrizni és tudatosan képviselni azt, amihez tartozunk.
Számomra határon túli magyarnak lenni azt jelenti, hogy egyszerre vagyok része annak az országnak, ahol élek, és annak a nemzetnek, amelyhez tartozom. Nem választani akarok a kettő között, hanem bizonyítani, hogy a kettő együtt is működhet. Nálunk a magyarság megélése kicsit más, mert a környezetünk is más, de a nyelvünk és az, hogy magyarok vagyunk, összeköt minket.
A többes identitás számomra inkább lehetőséget jelent. Segít abban, hogy több emberrel is kapcsolatot építsek, hiszen egyszerre két nemzethez is közel tudok maradni. Bizonyos helyzetekben ez kifejezetten előnyös volt számomra. Úgy gondolom, minden csak nézőpont kérdése.