Nagy megtiszteltetésként éltem meg, hogy Kindl Gábor - a Kapocs Világjáték megálmodója és producere - engem kért fel, hogy legyek a verseny arca és diákmentora, mert ez a szerep nemcsak felelősséggel járt, hanem rengeteg élményt és tapasztalatot adott, és közben én magam is sokat tanultam arról, hogy mit jelent ma magyarnak lenni - itthon és a világ másik felén.

Egy videós képzésen találkoztam Gáborral először, még középiskolás koromban, és éppen a felvételire készültem a Pécsi Tudományegyetemre. Később, amikor megtudtam, hogy az egyetem, a Forgass a Földért Alapítvány és a Világmagyarság Network Program — Dr. Jarjabka Ákos vezetésével — együtt hozza létre ezt a világjátékot, úgy éreztem, hogy a sors finoman, de határozottan terel egy olyan útra, amelyen dolgom van.

4 éves korom óta a néptánc határozza meg az életemet. A szekszárdi Bartina Néptáncegyesületben nőttem fel, ahol a közösség ereje formált. A néptánc számomra nem csupán mozdulatok sora, hanem gyökér, amely megtart, és örökség, melynek megőrzését fontos feladatnak tartom.

A program azért is áll különösen közel hozzám, mert nagyon szeretek kapcsolatokat építeni, új embereket megismerni, és olyan közösségek részese lenni, ahol különböző háttérrel rendelkező fiatalok találkoznak. Sokat utazom, ezért számomra különösen fontosak az ilyen nemzetközi kapcsolódási lehetőségek, és mindig nagy élmény megismerni, hogy a világ különböző pontjain élő magyarok hogyan őrzik a kötődésüket a hazánkhoz.

A Kapocs Világjáték ebből a szempontból is közel áll hozzám, hiszen a verseny résztvevői a diaszpórában élő magyar fiatalok voltak, akik a világ számos országából kapcsolódtak be a programba.

Volt versenyző Ciprusról, Szlovákiából, illetve a legtávolabb élő résztvevője a versenynek New Jersey-ből érkezett, a verseny győztese - Gorjanac Szilvia - pedig Horvátországból. Rám ő volt a legnagyobb hatással, az ő története bennem is fel tudta erősíteni a magyarságtudatot. Úgy gondolom számunkra, akik itthon élünk, már-már természetes az, hogy magyarok vagyunk, holott vannak, akik napi szinten kihívások elé állnak, csak azért, mert magyarként élnek külföldön.

A világjáték első két fordulójában rövid figyelemfelkeltő videókat készítettünk. Ezekben igyekeztem személyes hangon megszólítani a fiatalokat, bátorítani őket, hogy merjenek mesélni arról, mit jelent számukra magyarnak lenni. Törekedtem a versenyzők felmerülő kérdéseire kielégítő választ adni, és az egész program alatt rendelkezésükre állni.  

A döntő napja számomra különösen emlékezetes marad. Amikor beléptem a terembe és megláttam a világ különböző pontjairól érkezett fiatalokat, hirtelen minden összeállt.  

Ott álltunk együtt, különböző országokból, különböző történetekkel, mégis ugyanazzal a szóval a szívünkben: otthon.  

A díjátadón együtt izgultunk, együtt sírtunk, és együtt örültünk. Nem azért, mert valaki nyert, hanem mert mindannyian nyertünk. A Kapocs egyik mottója így szól: „A virtuális világból a valós emberi kapcsolatokig és tovább.” Ezen a napon ez a mondat valósággá vált.

Diákmentorként különösen jó érzés volt figyelemmel kísérni a verseny alakulását, és látni, mennyi tehetség, kreativitás és lelkesedés van a résztvevőkben. A világverseny arcaként pedig büszkeséggel töltött el, hogy egy ilyen kezdeményezést képviselhettem. Megtisztelve érzem magam, hogy részese lehettem ennek az egésznek,

A Kapocs megtanított arra, hogy a kultúra nem múzeumi tárgy, hanem élő örökség. Arra is, hogy a magyarság nem hely, hanem szív.

A Kapocs Világjáték számomra nemcsak egy verseny volt, hanem egy olyan tapasztalat, amely megerősített abban, hogy a közösségépítés, a nemzetközi kapcsolatok és a közös identitás megélése mennyire fontos érték.

Szívmelengető volt azt látni, hogy a külhoni magyar fiatalok ennyire büszkék a magyarságukra. Hálás vagyok a lehetőségért és a bizalomért, és biztos vagyok benne, hogy ez az élmény még sokáig meghatározó marad számomra. 

Kövess minket online:

Facebook: https://www.facebook.com/kapocsjatek/?locale=hu_HU 

Honlap: https://kapocsjatek.hu/a-jatekrol/kapocs-magyar-fiatalok-vilagjateka/