Szekszárdon tartották a Shoot4Earth – Forgass a Földért! világjáték idei sajtótájékoztatóját, ahol a szervezők bemutatták a 2026-os verseny legfontosabb újdonságait. Mint elhangzott, „Március 21-én ismét elindul a világ egyik legkülönlegesebb kreatív kihívása, a Shoot4Earth – Forgass a Földért! 24 órás globális filmkészítő maraton.” A program idén két új tematikus fókuszt vezet be: „A láthatatlan digitális zaj” és „Víz és ember – személyes történetek”, amelyek – ahogy a dokumentum fogalmaz – „a 2026-os versenyben először két kiemelt témában várják a filmeket”.
A sajtótájékoztatón Prof. Dr. Szécsi Gábor, a PTE KPVK dékánja és a világjáték védnöke hangsúlyozta, hogy a kar számára kiemelten fontos a fenntarthatósági szemlélet erősítése, és a Shoot4Earth ebben évek óta stratégiai partner. Kindl Gábor, a világjáték alapítója és producere arról beszélt, hogy a mobilfilmezés nemzetközi közössége mára valódi kreatív mozgalommá vált, amely a környezeti felelősségvállalást egyre szélesebb körben képes megszólítani.
A digitális témák szakmai hátterét idén Molnár Marianna, az SHS System szakértője biztosítja, aki online kapcsolódott a sajtótájékoztatóhoz. Kiemelte, hogy a digitális zaj témája nemcsak technológiai, hanem társadalmi kérdés is, amelyre a fiatal alkotók érzékenyen és kreatívan tudnak reagálni.
A sajtóesemény különlegességét adta, hogy több meghatározó résztvevő New York ikonikus helyszínéről, a Times Square-ről jelentkezett be. Itt kapcsolódott be élőben Prof. Karl Bardosh, a New York University professzora, a világjáték nemzetközi zsűrijének elnöke, aki a mobilfilmezés egyik úttörőjeként a globális rövidfilmes műfaj fejlődéséről beszélt. Szintén a Times Square forgatagából jelentkezett Matej Bertók, a Shoot4Earth szlovák producere, aki a közép-európai alkotók egyre erősödő jelenlétét emelte ki. Ugyancsak New Yorkból csatlakozott Bíró Éva, a felvidéki magyar televíziós közösség meghatározó alakja, aki a határon túli magyar alkotók szerepéről és a fiatal tehetségek bevonásának fontosságáról beszélt.
A szervezők három új díjat is bejelentettek: a fiataloknak szóló Póla-díjat, az SHS System által alapított Digitális Tudatosság Díjat, valamint a PTE Világmagyarság Network Program által létrehozott Diaszpóra különdíjat, amely a világ különböző pontjain élő magyar alkotók összekapcsolását szolgálja.
A Shoot4Earth különlegessége idén is változatlan: a résztvevőknek mindössze 24 óra áll rendelkezésükre, hogy maximum egyperces, mobiltelefonnal készült filmjeiket elkészítsék. A verseny nevezési díj nélkül, korhatár nélkül érhető el, így bárki csatlakozhat a világ bármely pontjáról.
Regisztrálni a www.shoot4earth.org oldalon lehet.